DFT

HotelEger4

Balvany

royal2015

ogh

Menedzserképző Központ III. Marketing Konferencia

2013. október 1. (kedd)
Budapest, Danubius Hotel Gellért

Csuti Nóra

Csuti Nóra

2006-ban frissdiplomásként kerültem a Danone Kft-hez a vezetőképző program keretében.
2007 szeptembertől Junior Brand Manager pozícióban a Danonino márkát koordináltam.
2009-től a Brand managerként a vállalat kiterjedt CORE portfólióját iránytottam, mely a nagy múltú Könnyű és Finom márkát, valamint a tradícionális fehér termékeket (Tejföl, Kefír) foglalta magában. Illetve a Görög krémjoghurt kifejlesztését és piaci bevezetését koordináltam, mely a vállalat 2010-évi sikerességének fő motorja volt.
2011-ben Senior Brand Managere lettem a Danone fő márkájának, az itthon piacvezető Activia-nak. Fő feladatom a márka kommunikációjának, és teljes termékkínálatának megújítása volt, melyet sikeresen végre is hajtottunk, ezáltal a csökkennő tendenciájú brand jelentős növekedést ért el. Az újítások között szerepelt a Szulák Andrea nevével fémjelzett „Az a normális, ha jól érzem magam” kampány, illetve az Activia Pille natúr termékek bevezetése. A 2012-ben debütált Activia VIP Program új fejezetett nyitott a márka kommunikációjának életében, hiszen egy újszerű megközelítése volt a fogyasztókkal való kapcsolatépítésnek.
2013-tól Brand Marketing Menedzserként a vállalaton belül létrehozott külön üzleti egység - az Activia Business Unit - irányításával bővült a feladatköröm, amely lehetőséget kínál egy sokszínű,  kereszt-funkcionális csapat irányítására.