„Azt érzem, hogy elakadtam. Vajon mik azok a működési minták vagy gátak, amik visszatartanak? És mik azok az erősségeim, amelyek előbbre vihetnének?”
„Hogy lehet, hogy egész nap dolgozom, mégsem haladok a valóban fontos feladatokkal?”
„Hova lett a munkakedvem és a korábbi lendület a munkámban vagy a vállalkozásomban?”
„Miért kerülnek hozzám újra és újra olyan feladatok, amelyek plusz terhet jelentenek? És miért nehéz határokat húznom?”
Mintha a te gondolataid lennének ezek?
Sokat tanultál és küzdöttél, hogy elérd a céljaidat, de egy ideje csak egyre több nehézséggel találkozol, és betemetnek a feladatok?
A nap végén gyakran úgy érzed, hogy rengeteget dolgoztál, mégsem haladtál az igazán fontos, stratégiai dolgokkal?
De várj!
Ha most azt kérném tőled, hogy állj meg egy pillanatra, akkor biztosan azt mondanád, hogy „NINCS NEKEM ERRE IDŐM”!
Pedig mentorként mégis erre szeretnélek kérni. Ha most tudatosan megállsz, veszel egy nagy levegőt, és végiggondolod a lehetőségeket, akkor sokkal tovább érsz.
Nyugodj meg, a problémád ismerős, ráadásul sokkal könnyebben kezelhető, mint hinnéd!
Én is jártam ebben a cipőben, sőt a rettegett kiégés állapotába is eljutottam. Miután átéltem egy karrierváltás rögös, de csodálatos útját is, azóta mentorként hasonló nehézségeken segítem át az ügyfeleimet.
Biztos vagyok benne, hogy az önismereted mélyítésével és a készségeid fejlesztésével olyan határokat is át tudsz lépni, amikre ma még nem tartod képesnek magad. Ez nem csupán hitvallásom, hanem valóságos élettapasztalatom is.
És most te
jössz!
Kérlek, vegyél elő egy papírt és egy tollat, vagy nyisd meg a telefonod jegyzettömbjét, és írd fel azt a címet, hogy:
„Számomra a valódi szabadság a munkámban az lenne, ha…”

Képzeld el, hogy milyen lenne egy ideális napod és fejezd be annyiféleképpen a mondatot, ahány verzióban csak tudod! 5-10 percet is rászánhatsz, de ha nagyon sok gondolatod támad, akkor biztatlak, hogy írd tovább a saját „szabadság-listádat”!
Nekem a szabadság az lenne, ha…
Elkészültél a szabadság-listáddal? Ha nyitott vagy rá, el is küldheted nekem, szívesen megismerném azt!
Ha már nem jut eszedbe több gondolat, akkor most kérlek nézd meg újra, egyben a listádat! Milyen érzés?
Ezek az igazi céljaid, amik elérésében akadályoznak a mindennapokban rejlő nehézségeid, kihívásaid.
Vajon miben rejlenek ezek az akadályok, kihívások? Mikor jelentek meg a mindennapjaid részeként? Mikor és hogyan tudsz tőlük megszabadulni végre?
Ezekre a
kérdésekre találhatod meg a saját, egyedi
válaszaidat a Feltérképező konzultáción.
A mostani nehézségeid, kihívásaid leleplezésében segítek neked, hogy következetes önismeret- és készségfejlesztéssel, hogy a listád pontjait tudatos lépésekkel elkezdhesd megvalósítani az elkövetkezendő hetekben, hónapokban.
Mit kapsz a konzultációs alkalmon?
% bizalom
mp figyelem
készséged feltérképezése
féle térkép rólad
Hogyan tudok segíteni?

Évek óta sok időt szentelek arra, hogy kidolgozzam
az egyedi és hatékony módszeremet, amivel
felderítem az Ügyfeleim azon kompetenciahiányon
alapuló nehézségeit, amik gátolják őket abban,
hogy a hétköznapokat eredményesen és örömtelien
élhessék meg.
A Feltérképező konzultációs beszélgetéshez
megalkottam az úgynevezett „készségdiagramot”,
melynek segítségével a különböző
kompetenciaterületeidet fogjuk részletesen feltárni
a beszélgetésünkön.
A Feltérképező konzultáció végére megtudhatod, hogy:
● milyen kompetenciáid erősítésével fogod megmutatni önmagadnak és a környezetednek, hogy sokkal többre vagy képes, mint eddig gondoltad.
● milyen irányban állnak a kompetencia-területeid iránytűi.
● milyen készségeid fejlesztésével tudod a szabadság-listád pontjait kipipálni.
A beszélgetés végére egy térképet fogsz kapni a kompetenciáidról, valamint egy személyre szabott, konkrét útirányt is a kezedben tartasz majd, hogy már ezzel az első lépéssel megkezdődhessen a személyes fejlődésed gyümölcsöző, örömökben és alkotásban gazdag útja!
Miért most
jelentkezz?
Jelentkezz most egy 120 perces
online konzultációra, mert a mostani helyzetben
nincs idő tétovázni!
Szeretnél
egy térképet kapni a kompetenciáidról, és
szeretnél egy javaslatot kapni az egyéni
fejlesztésed útirányáról?
Készséggel várom a megkeresésedet, szeretettel
várlak a Feltérképező konzultációra!
Az online konzultáció részletei
A
Feltérképező konzultáció díja: 44 900 Ft (Az ár 0% áfa-t tartalmaz!)
Időtartama:
120 perc
Helye:
videós megbeszélés - Zoom (más platform
használatához előzetes egyeztetés szükséges)
Időpontja:
szabadon választott időpontban, az
elfoglaltságodhoz igazodva
Az ár 2026. január 1-től
érvényes. A Menedzserképző Bt. alanyi adómentes
szolgáltató, ezért az ár ÁFA nélkül értendő. A
Menedzserképző Központ fenntartja a jogot az árak
módosítására.
Mikor jelentkezz?
Akkor javaslom neked a konzultációt, ha
megrekedtél a mindennapokban, túlterheltnek,
motivációvesztettnek érzed magad, vagy elveszett
az önbizalmad.
Jelentkezz, ha készen állsz tenni a tudatos
fejlődésedért!
Akkor is hasznos lesz számodra a Feltérképező
konzultáció, ha egyelőre csupán kíváncsi vagy a
számodra ismeretlen eredetű akadályaid
forrására, és most még csak fontolgatod, hogy
rálépj az önismeret és a képességfejlesztés
kincset érő útjára.
Kinek nem való a konzultáció?
Nem fogsz profitálni a konzultációból, ha nem
hiszel az önismeret- és képességfejlesztés
eredményességében, és nem szeretnél erőforrásokat
átcsoportosítani az önmagadba való befektetés
céljával.
Vagy ha úgy gondolod, hogy neked már nem lehet
segíteni, illetve ha úgy véled, nem érdemled meg
azt az időt és energiát, amit a fejlesztésedre
szánhatnál.
Ha az első jellemzők igazak rád, ne habozz a
jelentkezéssel, mert számodra sokszorosan
megtérülő konzultációra számíthatsz! A
beszélgetés során bármikor kérdezhetsz a
kihívásaiddal, nehézségeiddel kapcsolatban,
hogy a kapott válaszokat azonnal hasznosíthasd
az új és termékeny mindennapok
megvalósításának útján.
Ki tartja a konzultációt?

a Menedzserképző Központ ügyvezető igazgatója
Vállalkozóknak, vezetőknek
segítek, hogy sikeresen kezeljék a mindennapi
kihívásaikat, jellemzően, mint például az
időgazdálkodás javítása, az önbizalom építése,
vagy a határozott nemet mondás képességének
fejlesztése, valamint más, egyedi nehézségek
megoldása.
Tréner, coach, idegenforgalmi közgazdász,
marketing szakközgazdász végzettséggel
rendelkezem.
20 éve dolgozom az üzleti szférában, 13 éve vagyok
vállalkozó. Sokáig képzésszervezéssel
foglalkoztam, majd közel 300 konferencia,
workshop, tréning megszervezése után utolért a
kiégés. Ekkor belevágtam az önismeretem
mélyítésébe és egy átfogó kompetenciafejlesztésbe,
aminek köszönhetően új szakmai utakat találtam:
elkezdtem a fejlesztői szakma „másik oldalán”
dolgozni, és ma már én magam tartom előadóként és
szakértőként a képzéseket.
Azt biztosan tudom, hogy ha már a vállalkozásom
megalapításakor birtokában lettem volna azoknak a
készségeknek, amikkel most rendelkezem, és már
akkor mélyebb önismeretre tettem volna szert,
teljesen más lendülettel, szemlélettel
fejlesztettem volna a cégemet. Ezért a küldetésem
az, hogy segítsek a vállalkozóknak,
menedzsereknek, vezetőknek fejlődni, hogy
megszabadulhassanak a mindennapi kihívások okozta
nyomástól a munkájukban és a magánéletükben, és a
kiégést is elkerüljék.
Szívesen belelesnél a
munkásságomba? Látogass el a YouTube
csatornámra a videós podcastekért.
Nézd meg, mit
mondanak azok, akik már dolgoztak velem!
„A Menedzserképző Központ
több témában is tartott már vállalatunknak
képzéseket. Az egész napos gyakorlatorientált
tréning során a munkatársak olyan ismereteket
szereztek, amiket könnyen el tudnak sajátítani,
és be tudják azokat építeni a mindennapi
munkavégzésükbe. Nóri személyében olyan hiteles
és szakmailag felkészült trénert ismerhettünk
meg, akivel a jövőben is szívesen dolgozunk
együtt.”
dm drogerie markt
Magyarország
„A Nórával
folytatott munka egyszerre volt maximálisan
profi és könnyed. Azonnal használható és gyors
eredményeket hozó technikákat tanultam tőle az
asszertív kommunikációt és a kudarckezelést
illetően, amelynek pozitív hatásait nemcsak a
saját vállalkozói életemben, de más
kapcsolataimban (kollégák, barátok, család,
stb.) is hasznosítani tudtam. Minden vezetőnek
szüksége van mentorra/segítőre, nem azért, mert
egyedül nem boldogulunk, hanem mert vele sokkal
könnyebb az élet. Főként, ha olyan alapos és
nagy tudású szakemberről van szó, mint Ács
Nóra.”
Gyurácz Zoltán,
vállalkozó, nyelvi szakember,
www.uzletiangolbeszed.hu
„Nórával nagyon jó
együtt dolgozni, lelkesedése, segítőkészsége
határtalan. Időgazdálkodás, kommunikációs
készségek fejlesztése, stresszkezelés kapcsán -
csak hogy néhány példát említsek - beszélgettünk
és nagyon hasznos és azonnal alkalmazható
ötleteket kaptam.
Közösen még videót is
készítettünk.
Online tartottuk a
beszélgetéseket, ami után mindig úgy éreztem,
hogy tele vagyok energiával. Együttműködésünk
után pár hónappal már látszottak is az
eredményeim.
Nagyon örülök, hogy a
Józan ész a vállalkozásodban könyvem
lektorálásában és népszerűsítésében is részt
vett. Köszönöm szépen!”
Batonay Tünde,
könyvelő, vállalkozó, a Józan ész a
vállalkozásodban című könyv szerzője
„Ács Nóra személyében
nemcsak egy kiváló trénert és előadót
ismerhettem meg, hanem egy, a személyes
márkáját maximális hitelességgel képviselő
szakembert is. Rendkívüli precízsége, alapos
felkészültsége nemcsak szóban, hanem a tréninget
megelőző írásbeli kommunikáció során is
(ajánlat, szerződés, tananyag, utókövetés) már
megmutatkozik. Általa vezetett személyes tréning
alatt meglepődve tapasztaltam, hogy végig fent
tudta tartani a figyelmet, megfelelően
pozicionálva a szüneteket, a gyakorlati
feladatokat vagy épp egy-egy poénbombát. Oktatói
stílusa határozott, nagyon magával ragadó,
emellett bizalomteljes és kellemes légkört
biztosít, amelyben nem feszeng az ember egyetlen
pillanatra sem. Az általa alkalmazott módszerek
rendkívül hatékonyak, nagy hangsúlyt fektet az
átadott ismeretek megfelelő elmélyítésére.
Támogató tréner, aki a hallgató személyes
fejlődését éppúgy szem előtt tartja, mint a
szakmai kompetenciák fejlesztését. Nagyon hálás
vagyok, hogy ilyen szakembert találtam és
sikerül a továbbiakban számos témában együtt is
dolgoznom mind saját, mind tagjaink
kompetenciáinak fejlesztése területén.”
Sáskáné Nádas Ágnes,
elnök, Menedzserasszisztensek Magyarországi
Egyesülete
„Nórával a közös
munka nagyon gördülékeny és hatékony volt.
Segített, hogy le tudjam bontani a sok-sok
teendőmet kivitelezhető lépésekre, egy nagyon
gyakorlatias és földelő segítőt ismertem meg
benne, aki nagyon intuitívan meg tudta nekem
mutatni, mi az az eszköz, módszer, támogatás,
ami a legjobban működhet a jelenlegi
helyzetemben, teljesen rám szabva, figyelembe
véve az egyediségeimet intuitív mentorként
(amiket talán más mentorok gyengeségnek
látnának), mindezt olyan kedvességgel és
asszertivitással kommunikálva, ami valóban a
szívéből jön és támogatóan hat a hatalmas
tudásával és tapasztalataival, amikből merít a
fejlesztés során.
Nagyon köszönöm, hogy
segítettél megkönnyíteni az irreális
elvárásaimat magammal szemben! Új lendülettel
tudtam belevágni a tervezésbe és a feladataim
kivitelezésébe, a megértő és motiváló
jelenlétednek köszönhetően!”
Róka Beáta,
Vállalkozás Transzformációs Mentor
Miért hoztam létre a konzultációs szolgáltatást?
Ekkor jól jött volna egy mentor, egy szakember, aki irányt mutatott volna, hogy mely készségeimet fejlesszem annak érdekében, hogy hatékonyabb, tudatosabb, sikeresebb legyek.
Az időben már nem tudok visszamenni, de szeretnék az ügyfeleimnek sok időt és energiát megspórolni azzal, hogy rámutatok a fejleszthető területekre, és a segítségükre vagyok kompetenciáik fejlesztésében és az önismeretük mélyítésében.
Hiszek az egyéni fejlesztési folyamatok erejében és hatékonyságában, ezért bevált metódussal, egyszemélyes tréningekkel dolgozom kedves ügyfeleimmel. A szakterületeimről és a módszertanomról a Menedzserképző Központ oldalán tudsz tájékozódni.
Jelentkezz a konzultációs beszélgetésre az alábbi űrlapon!
A jelentkezés menete:
1. Töltsd ki kérlek az
alábbi hivatkozáson található űrlapot, és a
megadott telefonos elérhetőségeden felveszem veled
a kapcsolatot mielőbb, de legkésőbb 48 órán belül.
2. Telefonon egyeztetem veled a konzultáció
időpontját és a technikai részleteket.
3. Ezt követően megkapod e-mailben a díjbekérőt.
4. A konzultáció díjának beérkezése pillanatban
véglegesíted a jelentkezésedet, amiről legkésőbb
48 órán belül e-mailben visszaigazolást kapsz.
5. A visszaigazoló e-mailben található virtuális
szobában várlak szeretettel, számos hasznos
információval és meglepetésekkel is várlak a
Feltérképező konzultáció időpontjában!
Fizetési és lemondási
feltételek: A Menedzserképző Központ a
megrendelést követően díjbekérőt állít ki 8 napos
fizetési határidővel, átutalásos kiegyenlítési
móddal. Ha a konzultáció időpontja 8 napon belül
van, a díjat legkésőbb a képzés előtt 3 nappal
szükséges kiegyenlíteni.
A részvétel lemondását a Menedzserképző Központ
kizárólag írásban fogadja el. Az időpont
lemondásra legkésőbb a képzés előtt 3 héttel van
lehetőség. Amennyiben a jelzés 3 héten belül
történik, a Megrendelő köteles a teljes díj
megfizetésére, azonban ez esetben van lehetőség
másik személy delegálására.
Az időpont módosítására az alkalom előtti 10.
napon van lehetőség.
Várom a jelentkezésedet a szakértői konzultációra, hogy személyre szabott támogatást kaphass!
Kapcsolat
Várom
megkeresésedet, kérdéseid esetén készséggel
állok rendelkezésedre:
Ács Nóra
kompetenciafejlesztő mentor,
ügyvezető igazgató, Menedzserképző Központ
✆ 06 70 264 3146
✉ acs.nora@menedzserkepzokozpont.hu
⩖⩖⩖ www.menedzserkepzokozpont.hu

Az oldalon található képek egy része saját forrásból, illetve partnerünktől, az 123RF Képügynökségtől származnak.



További elemek a www.canva.com által kerültek szerkesztésre.
Médiatámogatók



A szolgáltatás díja 2026.01.01-től érvényes.
adatvédelem | hírlevél


