dijmenteskonzultacio

Menedzserképző Központ Konferencia

2019. szeptember 24. (kedd)
Budapest, Expo Congress Hotel

Kurucz Imre

Kurucz Imre

közgazdász, piackutató, az egyik első hazai online kutató cég, az idén szeptemberben 20 éves NRC Marketingkutató társtulajdonosa és ügyvezetője.


Karrierjét az NRC-nél kezdte, majd három éven keresztül az RTL Klub Kereskedelmi Osztályán dolgozott piackutatóként, ahol nézettségi adatok elemzésével, becslésével foglalkozott. 2004-ben tért vissza az NRC-hez kutatási igazgatóként, később a 30 fős cég egyik ügyvezetője lett.
Közel 10 évig menedzselte Magyarország legnagyobb online tracking-kutatását, a szoftveres közönségmérés előfutárát, a Visitor Media Researchöt (VMR), valamint az ehhez kapcsolódó célcsoport-kutatásokat – ennek is köszönhetően 2010-ben elnyerte az MRSZ Golden Brain díját kutatás kategóriában. Online kutatási szakértőként néhány évig szakmai blogot (http://onlime.blog.hu) is vezetett, és tagja a nemzetközi kutatási szervezetnek, az ESOMAR-nak. Konferenciák rendszeres előadója elsősorban internethasználat és digitálismédia-fogyasztás, valamint e-kereskedelem témában.